Artopéd Balansz kiállítás – Tektonikus lemezeim performansz

A Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulójára meghirdetett művészeti pályázat nyertes alkotóinak kiállításán tárgyinstallációk, meditációs objektumok, installációs-fotók és typo képgrafikák egyedi válogatása és helyspecifikus installálása - Kantor ars poeticájával összhangban, arra reflektálva - a színház, a költészet és a képzőművészet határait feszegeti.

Három idősík egy térben sorakozik fel, melyek összekapcsolásából, új dimenziókkal rendelkező, színház születik. Különböző műfajok eggyé kovácsolódnak, funkciójukat vesztett objektumok „valós” szerephez jutnak.  Kántor találkozása Heidegger és Bergson lételméletével, új kontextusba helyezi a 20. századi színház fogalmát. A képeken megragadott múlt, a térben érzékelhető jelen és a jövőt felvillantó bolyongó nőalak-performance-a, képes elvinni minket az illúzió és a realitás labirintusába.  Perovics Zoltán látvány- és tárgytervező mellett Molnár Tamás grafikusművész, Tóth Balázs Zoltán fotográfus munkáját mutatta be a volt Nádor Szálló kávéházának tere 2016. március 17 – április 9-ig. A kiállítás-megnyitón a műalkotást Erdély Perovics Andrea „Tektonikus lemezeim” című performance-ja tette teljesebbé.

Fekete Vali megnyító beszéde - „A Metanoia Artopédia installációja a Kantor-féle teatralitás meghatározó toposzainak értelmezései mentén épül fel. A Metanoia is egyfajta tükör, amikor a különböző műfaji elemek egységes rendszerré való összekapcsolásával (tárgyinstalláció, fotó, typo-grafika, performansz) más-más időszegmensek megragadására törekszik. Nézzük először a tárgyakat, amelyeknek immáron kettős múltjuk van. Úgy is mondhatnánk: egy régmúlt és egy közelmúlt. A Metanoia produkciók olyan reális tárgyakból, lomokból építkeznek, amelyek már elvesztették vagy épp a különböző tárgyelemekkel interakcióba kerülve elvesztik saját eredeti funkciójukat. Korábbi előadások installációjaként funkcionáltak.  Itt a kiállítótérben úgy vannak jelen, hogy kettős múltjuk (eredeti funkció+előadásban betöltött szerep) már levált róluk, mozgásuk – már amelyek mozognak – révén azonban intenzíven megidézik az előadásbeli valós funkciójuknak egy tört részét.”