Vera Kérchy: The Responsible Hands of Theatre. Minor and Major Forces on the Stage of Metanoia Artopédia https://theatron.hu
In this study, Kérchy analyzes the 2013 performance of Metanoia Artopédia, Ice Doctrines – Variations on Nazi Rhetoric in the context of the history of the Hungarian independent theater group, through the lens of Judith Butler’s thoughts on hate speech and Gilles Deleuze’s minor/major use of language.
„Engem a kísérletezés, a kutatás, a felfedezés izgat, amivel a Metanoia Artopédia is foglalkozik. Végtelenül egyszerű dolgok foglalkoztatnak: ki vagyok én, miért vagyok itt, mi lehet az életem értelme, stb. Tudom, hogy ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű, tiszta válaszok, de a keresés maga is felemelő.”
„A darabban nagyon fontos szerepet játszik a humor. A kisebbségi viccektől kezdve, a fasiszta retorika parodisztikus előadásán át, a közmédiából ismerhető „sorosbérenc, libernyák” típusú kifejezések mind felveszik a kapcsolatot a közönséggel, valahogyan viszonyulnia kell hozzá. Ami ezesetben vagy a nevetés vagy pedig az elemi elutasítás. Viszont az elemi elutasítás nem tud létrejönni, vagy csak nagyon nehezen.”
„A világtörténelem leghíresebb perének résztvevői vagyunk, athéni esküdtbíróság – mindenkori véleményformálók és ítélők. A vádlottak padján – Szókratész helyett a mantinéi Diotima: ő az Platón Lakomájában, akinek beszédét az Erószt kutató asztaltársaság körében Szókratész saját meggyőződése helyett és gyanánt idézi fel.”
„… előadásai egyedülálló formanyelvet képvisel a hazai színházi műhelyek kínálatában. Olyan nagysikerű előadások köthetők hozzájuk, mint az Eszme-idő, a Balgák kertje, Az átkozott történet vagy a Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára. Ezeket a darabokat nem lehet a megszokott, klasszikus értelemben vett színházi produkciók jellegzetességeihez hasonlítani, ugyanis olyan művészi komplexitást képviselnek, amelyben a mozgásnak, a színészi jelenlétnek, a szövegnek, a díszleteknek, a megvilágításnak és a zenének egységesen van fontos, egymásra épülő, alkalmasint egymásra reflektáló szerepe.”
Perovics Zoltán: Igen, az első magyarországi független színházi laboratórium létrehozását Szegeden, amely egy installációs kiállítótér és egy műhely kialakítása mellett nemzetközi kooperációknak, konferenciáknak és színházi képzésnek is helyet adna.
Nem hiányzik, hogy másik csapattal, társulattal, színházzal is dolgozz?
— Erre a kérdésre nem tudom, lehet-e jól válaszolni. Ha azt mondom, hiányzik, akkor ebből arra lehetne következtetni, hogy a Metanoia Artopédia valamit nélkülöz, vagy pedig valamit nem tud, amire nekem szükségem van. Ha viszont azt mondom, nem, akkor az egyfelől gőgös/rossz értelemben vett magabiztosság, másfelől meg túlságosan zárkózott attitűdre vallana, ami kizárja az újabb találkozások lehetőségét. A Metanoia Artopédia nem munkahely, hanem egy olyan emberekből álló közösség, akiket valami arra késztet, hogy együtt alkossanak. Szerencsésnek és áldottnak érzem magam, hogy a tagja lehetek.
Perovics Zoltán színháza hangsúlyozottan a komplexitást tűzte ki célul, ahol a szövegnek, a mozgásnak, a megvilágításnak, de a díszletnek és a zenének is fontos szerepe van. Egy-egy előadás olyan, mint egy nagyszabású szeánsz, profán mise vagy éppen misztériumjáték. Amihez sokszor egy vagy két esztendő előkészületei és próbái vezetnek el. És ezek az előkészületek, például a most kiállított díszletek „házilagos” elkészítése, a próbák és persze a nyilvános előadások is mind a nagy misztérium részei. Perovics egy nyilatkozatában kiáll a hosszúra nyúló folyamat mellett, a gondot inkább a manapság divatos „sokat és gyorsan” hozzáállásban látja.
Az objekteket keletkezésük pillanatában valami – ha szabad ilyet mondani – életre hívta, kikövetelte, azok tehát lettek/vannak. Igent mondtak a létezésre, teljesen mindegy, hogy azok az előadások, amelyekben aztán megjelentek, mivel is foglalkoztak. Ami az objektum(ok) születését kikövetelte, mindenképpen magán viseli a harmóniát vagy a diszharmóniát, még pontosabban azt a valamit, ami az eltaláltság pillanatában ott, akkor érvényes volt. Onnantól kezdve a tárggyal mindig a mostban – mindig az éppen aktuális szemlélője találkozik, tehát az ő olvasata adja meg a választ erre a kérdésre.
A Metanoia előadásai azonban mintha a radikalitásnak egy más fokán működnének: kevésbé erőszakosan, mégis sokkal szuggesztívebben hatnak a nézőre, bennük a színpadi jelenlét nem illúziónak tűnik, hanem szinte tapinthatóan valóságossá válik. Mi a működésmechanizmusotok kulcsa?
Egy előadás előkészülete és annak próbafolyamata akár egy évig is eltarthat, amely magában foglalja a meghatározott „tematika” vagy „probléma” utáni kutatást is:
szépirodalmi/tudományos művek, archív dokumentumok olvasása, archív hang- vagy mozgóképfelvételek, filmek, zeneművek, áttekintése, míg végül az összegyűjtött szöveg- és hanggyűjteményből lassan összeállítjuk a végső szövegkönyvet, és a hangmontázst is.
U pozorištu Metanoia Arthopaedics, ljudi (glumci), predmeti, tekstovi i svetla imaju jednaku važnost i svi su oni u međusobnom dijalogu. Predmeti, koje je izradio osnivač i reditelj pozorišta Zoltan Perovič, u ovom kontekstu dobijaju odlike živih bića; oni poseduju različite sposobnosti, veštine i snose odgovornost. Izmešteni iz pozorišnog konteksta, unikatno patentirani rekviziti postaju umetnička dela koja imaju nameru da vrše isti atak na društvenu realnost kao i underground post-dramske predstave nezavisnog pozorišta Metanoia Arthopaedics. Tako nastupa pećka/gasna komora u obliku dečjih kolica. Cilj ovih predmeta je da budu umetničko-ortopedska pomagala.
A Gregor Samsa figurájával keretezett operajáték ugyanúgy az emberi természet történetét meséli, ahogy a Metanoia Artopédia korábbi munkái is. Ámulunk Kafka zsenijén – aki dermesztő pontossággal írja le az évtizedekkel később iparosított genocídiumot –, ahogy egyéni szinten pontosan megmutatja azokat a státusvesztéseket, amelyek végül elvezettek például a soához, amit egyébként korai halálával volt szerencséje elkerülni: keservesen mély emberismerete azonban láttatta vele a világ működését.
Az álomhalvány fényben jelenlevő alakok közt zenék, hangok, megszólalások vezetnek, olyan ez a szcenika és a lebegő hangkulissza, mintha egy aktuális világvége után bolyonganék egyedül.