Egy deszka emlékezete - utcai performansz Szegeden

Egy deszka emlékezete -
Rögzítetlen beszélgetés Perovics Zoltánnal


Perovics Zoltánnal, a Metanoia Színház vezetőjével készültünk interjút készíteni, akinek kérésére azonban nem kapcsoltuk be a diktafont. Ehelyett zsakettben, keménykalapban és egy deszkával indultunk neki a városnak.

E tárgyak ismerősek lehetnek a Metanoia Színház Előkészületek. Deszkák, pallók… című előadásából, amelynek alapjául a szegedi zsidóság története szolgált a letelepedéstől a Régi Zsinagóga megépítéséig: e zsinagóga volt az előadás helyszíne 2007. májusában. Az Előkészületek azonban egy másik előadás előkészülete is, amelynek Löw Immánuel (1878-tól 1944-ig Szeged főrabbija) munkássága lesz a kiindulópontja.

2008. július 27-én e tárgyak kíséretében haladtunk végig és körbe a városon: elindulni az Új Zsinagógától, ráfordulni a hűvös Tisza Lajos körútra, megpihenni a fényverte Dugonics téren, majd át a Kárász utca zsúfolt tömegén, le a Fekete Sas utcán, érintve a Hajnóczy utca Régi Zsinagógáját és vissza a kiindulópontig.

Minden azok emlékezetén múlik, akik láttak, észrevettek és megjegyeztek valamit. És elmesélik. Vagy nem mesélik el. Mert az egészből a legtöbbre a deszka fog emlékezni, hiszen a tárgyak emlékezete a legpontosabb.

Turi Tímea