Metanoia Lomtár (overunderground)
"Mindíg,
mindig is hazavágytam."
(Pilinszky János: Egy szép napon)
Perovics Zoltán (Pero) radikális (ön)iróniával a Metanoia Lomtár címet adta gyűjteményes kiállításának, mely színházi tárgyait, kellékeit, díszleteit, installációit mutatta be a Reök Palota pincéjében.
Az alcím pedig: overunderground szintén ironikusnak tekinthető, hiszen bármi is az, ami túlmegy itt az underground művészet állapotán, mégis a pincében kapott helyet, nem pedig az elegáns emeleti kiállítótermek valamelyikében. A pince csupasz betonja, a vakablakok környékén málló vakolat, a helyenként penészes falak, az alacsony mennyezet közelében körben futó gáz- és villamosvezeték-csövek - ha úgy tetszik - teljesen adekvát vizuális környezetet biztosítottak egy fiktív, "eljátszott" lomtárnak. A Palota kiállítótereinek ez a kettőssége (fönt a kanonizált, sokakat vonzó művészet, lent pedig az ún. "kísérleti" alkotások) voltaképpen tökéletes helyszín ahhoz, hogy fölvethessük - alkotók és nézők egyaránt - a kortárs művészettel kapcsolatos összes elméleti kérdésünket és gyakorlati problémánkat.
Mindenesetre akár maga választotta, akár mások döntöttek a helyszínről, Pero nagyszerű dramaturgiai érzékkel játszott rá erre a kettősségre, a Palota különleges szellemére.
Mint hírlik, a megnyitó is igazi színházi pillanat volt, Jeles András ahelyett, hogy beszédet mondott volna, Simone Weil-idézetet írt föl egy fekete iskolai táblára, fehér krétavonalakból hurkolt Ariadné-fonalat: "A szépség labirintus. Sokan indulnak benne, de félúton elfáradnak. Egyesek azonban elég erősek, és eljutnak az útvesztő közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor kijönnek a labirintusból, és megállva bejáratában, az arra menőket szelíden befelé tessékelik."