Artopéd paradoxon – feljegyzések a jövőről

Úgy tűnik az ügyeletes Diabolosnak már kísértenie sem kell, mert tökéletesen önjáróvá lett bolygónkon az emberi hülyeség. Ez pl. a mityinói temetőben világító, alumíniumfóliába és ólomlemezekbe csomagolt forrórészecskék paradox halhatatlanságában, vagy a fukhusimai izotópok kiszámítható alaposságában is megmutatkozik.

Az sem elképzelhetetlen, hogy a Diabolos szükségtelen kallódását és idegenségét azzal a saját szempontjából mindenképpen skizofrénnek tűnő gondolattal nyugtázná, hogy ebben a tökéletesen elhibázott teremtésben elérkezettnek látja az időt arra, hogy az égi-földi hatalmaktól éppen ő kérjen felhatalmazást az emberDiabolosok azonnali exorcizmusára. Artopéd paradoxonunk szerényen csak a Fő-mellékállású gyakorlódiplomaták exorcizmusára vállalkozik, ám a helyzet komolyságára való tekintettel az artopéd képzeletben felszentelt nem evilági szertartásvezetők mellett, az árva és halott gyerekek kórusa, egy klott gatyás – vagy annál komplikáltabb öltözetű – Justitia, és egy leárazott Rocamadouri Fekete Madonna szobrocskái is szóhoz juthatnak majd. Az előadás Szvetlana Alekszijevics, Franz Kafka, Friedrich Nietzsche, Paizs Miklós, Perovics Zoltán írásainak, valamint archív és jelenkori dokumentumok, híranyagok és egyéb statisztikai szövegek felhasználásával készült.

Közreműködők: Erdély Perovics Andrea, Paizs Miklós, Varga Szűcs Dóra, Varga Vera, Lencsés Gyula
Hangfelvételről közreműködik: Czeglédi András, Kocsik András, Kocsik Maja, Kocsik Noé, Orcsik Roland, Schwimmer Péter
Ruhák: Csúri Anna
Trónus: Kiss Attila Etele
Hangkeverés: Lengyel Zoltán
Hang: Szokol Szilárd
Rendzőasszisztens/Szerkesztés: Erdély Perovics Andrea
Írta/Rendezte/Látvány: Perovics Zoltán