EX-Yu társulatok és a Metanoia a Thealteren (sympozion.online)(…) Az árnyékos oldalon járunk, mindennek a visszáján. Perovics Zoltán díszletterve és világításának "koreográfiája" a visszfények és tükröződések játékára épít, az időbeli, térbeli és metafikciós kettőződéseket képezi le a maga eszközeivel, finoman érzékeltetve: ebben a színpadi térben minden valami mástól kapja sápadt fényét, s az emlékezet lámpáinak sugara örökre bizonytalanul imbolygó árnyékokra vetül, akikben önnön távolodó alakunkra ismerünk.
(…) Különösen érdekes volt ezek után (újra) megnézni Perovics saját rendezését, a Metanoia Színház Tizenhárom hónap (házi őrizetben) című előadását a Thealteren. Tulajdonképpen ez az előadás is egy korábbi projekt folytatásaként keletkezett, az Előkészületek. Deszkák, pallók… című előadás problematikájának újabb megközelítéseként is értelmezhető.
A cím Löw Immánuel szegedi főrabbi megrágalmazására, letartóztatására és házi őrizetére
utal, az előadás pedig ezt az 1920. április 23-tól 1921. június 21-ig terjedő időszakot dolgozza föl korabeli újságcikkek, levéltári dokumentumok és a rabbi saját írásainak felhasználásával. Amikor belépünk a Metanoia Artopédia kicsi, sötét nézőterére, a fekete semmivel találjuk szembe magunkat. A Metanoia védjegyének is számító Fekete Doboz belsejében foglalunk helyet, és ahelyett, hogy felmenne a függöny, vékony, fehér, áttetsző papírból készült "vetítővásznat" húznak ki szemmagasságban. Csakhogy a mozival ellentétben itt ennek a vászonnak a hátuljára vetítenek, az "események" a vászon mögött zajlanak, inkább sejthetően, mint láthatóan, miközben a felolvasott korabeli szövegekből lassan kirajzolódik a szituáció: az 1919-20-as években, az antiszemita terrorhullám idején két újságíró nyilatkozatot kért Löw Immánueltől az atrocitásokkal kapcsolatban, Löw szavait azonban cikkükben eltorzították, és emiatt a rabbit zsidóellenes hisztéria közepette börtönbüntetésre ítélték.
A fogság idején írta meg többek között az ószövetségi növényneveket rendszerező Die Flora der Juden című alapművét.
Az archív anyagokat felolvasó hangok a legkülönbözőbb irányokból jönnek, a zseniálisan tervezett világítás nem teszi lehetővé, hogy megállapítsuk, hányan vannak és mekkora térben helyezkednek el. A Fekete Doboz felmérhetetlen belsejében átéljük a félelmet, a szorongást, a kiszolgáltatottságot az ismeretlenből váratlanul ránk törő irracionális erőkkel szemben. A félelem és a bezártság pszichikai térképzete azonban fokozatosan átalakul a gondolkodás, a meditáció, az imagináció és az alkotás bensőségességének térképzetébe azáltal, hogy a rabbi templomi beszédeinek metaforái testet öltenek, kiválnak a fekete háttérből.
Talán ebben a minimalista produkcióban, mely ugyanakkor a szó szoros és átvitt
értelmében is magába sűríti többek között a színpadi terek kiképezésével, a bábjátékok, árnyjátékok, a performanszok és a mozgásszínházak jelképzésével, a fényeffektusok létrehozásával, az installáció-készítéssel kapcsolatos megannyi technikát és alkotói tapasztalatot, talán éppen ebben a "legartopédabb", a szegénységgel és periferiális helyzettel legélesebben küzdő/játszó, immár a saját kellékeit is elhagyó, a Lomtár fázisán is túl lévő, végsőkig redukált előadásban sikerült Perovics Zoltánnak a legközelebb jutnia annak a spirituális minőségnek a megérintéséhez, melyet egész színházi pályafutása során kutatott. Azáltal, hogy a napi politikai aktualizálásokat mellőzve a történelmi-életrajzi szituáción túl nagy teret szentel előadásában a rabbi költői szépségű írásainak, egy különleges személyiség és egy kivételes elme tágasságába vezeti a nézőt. Ahogy az emlékezet megcsomózott fehér zsebkendője átváltozik a szemünk láttára a Tanítás Angyalává, majd pedig égbe tartó romolhatatlan bárkává lesz, mely mintha Mahler szimfóniájának hullámain lebegne már-már anyagtalanul a felsőbb régiókba
a közönség néma áhítatától követve, úgy megy át a maga metamorfózisain a fekete tér is: a börtön falai "spiritualizálódnak", feloldódnak, s lábunk alatt nem a föld nyílik meg, hanem a hit szakadéka egyetlen parányi fényponttal a horizont fölött.
Mindezt lágyan, szelíd öniróniával öleli körbe a keretjáték, a kis WC-papír zászló föl- és levonása, a rendező által alakított konferanszié avagy agent spirituel kommentárjai az előadáshoz, a közönség segítségének kérése a hiányos technikai feltételek miatt, és végül a nézők megajándékozása/megszórása fehér vászonból tépdesett és megcsomózott kis emlékeztetőkkel, melyeket azonban vissza is dobhatnak, ha úgy tartja kedvük.
Azt nem tudhatom, merre vezet a Metanoia útja, de azt láttam, hogy július 24-én milyen lélegzetelállító eleganciával balanszíroztak a Van és a Nincs között. (..)
Szerkesztette és írta: Perovics Zoltán, Lengyel Zoltán
Közreműködők: Farkas Tamás, Jovánovics József, Kovács Gábor Péter, Kovács Vecei Sára, Lengyel Nóra, Lengyel Zoltán, Manga Dániel, Perovics Zoltán
Ruhák: Bánki Róza
Levéltári kutatás: Turi Tímea
Konzultáns: Schwimmer Péter és Weiner Sennyei Tibor
A hangfelvételeken közreműködött: Czene Csaba, G. Erdélyi Hermina, Nádasi László, Szabó Domokos, dr. Balogh Iván, Keller György, Kocsik András, Kovács Anna Anita, Orcsik Roland, Tóth Balázs Zoltán, Turi Tímea, Weiner Sennyei Tibor, Szőke Szabolcs, Tóth Evelin
A hangfelvételeket Hunyadi Zsolt és Schwimmer Péter készítette.