A botanikus Löw érdeklődésére emlékeztető színpadon fák, ágak, rongyokból emelkedő virágok között régi újságok lapjai tűnnek fel, miközben apró fények vezetik tekintetünket a sötétben. A keménykalapos játszók sokszor eltorzított hangon ismételgetik a banális híreket és hirdetéseket a korabeli sajtóból. Közéjük szövik Löw letartóztatásának és fogva tartásának intő jelként szolgáló híreit, hogy éles ellenpontját képezzék a korabeli hírekben és hirdetésekben (bajuszkötő? hashajtó?) tobzódó modern sajtó és társadalom banalitásának. Észre se vesszük, ha történik valami a világban körülöttünk, sugallja a repetitív gesztus, mely kitágítva a figyelmünket, időtlenné emeli a jelenséget. Mi is ilyen mediatizált világban élünk, ahol belefásulunk az ömlő hírekbe, hirdetésekbe, és észre se vesszük, ha valami valóban történik körülöttünk. Egy-egy romagyilkosságra például fel se kapják fejüket a médiafogyasztók: azt hiszik talán, a tévében látott valóságshow-k képernyőn túlra terjeszkedő, és kissé véresebb nyúlványát látják.
Az eltorzított hangon ismételgetett kérdések között a színpadon nyomatékos monológok hangoznak el a faji gondolkodásról. A gyorsan áradó, többszörösen összetett mondatok súlyos jelentése éles ellentmondásban áll a papagájszerűen ismételgetett, felszínes, rövid kérdésekkel, hirdetésszövegekkel. A fecsegés közepette gyomorba vág a színpadról elhangzó vádbeszéd. A színház ősi, talán legősibb, az antikvitás világából ismert funkcióját eleveníti fel a Metanoia előadása: a polisz legsajátabb problémáira, működési zavaraira irányítja a figyelmet, direkt eszközökkel.